szerkeszto

Három hatalmas csillag az égen, avagy mi is a Samsung?

1938-as indulása óta a Samsung töretlen erővel bír a piacon. Egy kis érdekesség, hogy a Samsung építette a világ legmagasabb tornyait, köztük a Burdzs Kalifát, vagy a Taipei 101-et. A cég nevének jelentése „három csillag”, a csillagok a végtelenséget szimbolizálják, míg a hármas szám a hatalmasság, a nagyság képviselője. Temérdek iparágban jeleskednek, például fogyasztói elektronika, hajóipar, távközlés, vagy akár a nehézipar. 2012 első negyedévében a Samsung Electronics a világ legnagyobb mobiltelefongyártója lett az egységértékesítéssel, leelőzve a Nokiát, amely 1998 óta volt piacvezető, ami hatalmas teljesítménynek mondható.

Nem mindenki vágyik csúcstelefonra, van aki tisztában van vele, hogy úgysem tudná kihasználni az extrákat, ráadásul nem is akar egy havi fizetést költeni egy készülékre. Ők azok, akik általában a középkategóriás telefonok között próbálják levadászni azt, ami a legkevesebb kompromisszummal jár, vagyis csak néhány extráról kell lemondani, elfogadható árral. A Samsung általában jó alternatívát nyújt nekik, hiszen a csúcskategóriás készülékeik mellett a kissé butított

A-szériába is belecsempésznek néhány olyan dolgot, amitől úgy érzi az ember, hogy a telefonja még mindig kicsit többet tud, mint amennyire valójában szüksége lenne. Ha készülékünkben mégis hibát fedezünk fel, számos Samsung telefonszerviz van Budapesten, így nem kell aggódnunk, a javításra szoruló készülékünket rövid határidővel képesek jobbá tenni.

Három hatalmas csillag az égen, avagy mi is a Samsung? Read More »

Óvjuk egészségünket minden nap, (v)együnk Almát

Amikor rászánjuk magunkat az egészségesebb életmódra, nagyon sok szempontból is gyökeresen megváltozik az életünk, akár a jelenben, akár a jövőre nézve. Elkezdünk odafigyelni az étkezésre, a tésztát lecseréljük salátára, a kólát ásványvízre, és ha nem is mondunk le teljesen mindenről, ritkítjuk az alkalmakat, amikor engedünk a csábításnak.  Hetente többször meglátogatjuk a konditermet, és pár hét múlva már látványos eredményt kapunk.

Számtalan étrend, életmód tanácsadó, fitnesz videó segít nekünk abban, hogy mihamarabb elérjük a kívánt súlyt vagy kinézetet. De ejtsünk szót a kiegészítőkről is, amik nagyon sokat segíthetnek nekünk abban, hogy gyorsabban láthatóvá váljon a kocka a hasunkon. Ilyen például az okosóra, ami sportolás közben segít abban, hogy lássuk, mennyi a pulzusunk, vagy épp mennyi kalóriát égettünk el, sőt előzetes célt is be tudunk állítani, így azt is látjuk, mennyi időt kell még futással tölteni.

Bár a konditermi gépekben van beépített pulzusmérő, ezek nem feltétlen minden esetben adnak valós számot.  A leghasznosabb, legpontosabb készülék az iWatch okosóra. Rendkívül pontosan mér, így nem kell attól tartanunk, hogy téves adatot kapunk, sőt ami még hatalmas előny, hogy azt is látjuk rajta, ha akár hívnak, akár üzennek nekünk. Dizájnosabbnál dizájnosabb változatban lehet kapni, csak úgy, mint az iwatch töltőket is. Akár sima, akár állványozott töltőt szeretnénk, mindegyik változatot megtaláljuk. Sőt, ha a telefonunk is almás, olyan töltőt is lehet kapni, amelyiken akár a kettőt egyszerre is tudjuk tölteni. Tehát az almától minden segítséget megkapunk, ami ahhoz kell, hogy egészségesen éljünk.

Óvjuk egészségünket minden nap, (v)együnk Almát Read More »

A szabályokat be kell tartani! Avagy a szükséges nem feltétlenül rossz

Szabályok, keretek között élni nem mindig jó, ámde rendkívül hasznos lehet. Vonatkozik ez leginkább a munkahelyünkre, ahol nem csak saját magunkért vagyunk felelősök, hanem munkatársaink testi épségéért is. Ha a munkavédelmi szabályzat jól látható helyen ki van függesztve, netán még az előírásoknak megfelelően oktatást is kapunk belőle, akkor nagy baj nem történhet.

A szabályokat be kell tartani! Avagy a szükséges nem feltétlenül rossz

Ez pedig minden esetben a munkáltató kötelessége azaz frissíteni, oktani, hiszen ha baj történik, első körben azt fogják megvizsgálni, és arra hárítani felelősséget, akinek ez törvényi kötelessége volt. Szintén a munkáltató kötelessége, hogy a munkavégzéshez szükséges eszközöket biztosítsa, és a higiéniai szabályok maradéktalanul be legyenek tartva.

Célszerű a munkavédelmi szabályzatot előszóval kezdeni, ahol a munkáltató kifejtheti azokat az alapvető elvárásokat, amelyeket szabályzathoz köt, illetve biztosítani tud az adott dolgozónak. Ezeket természetesen részletesen, érhetően, egyértelműen kell kifejteni. A munkavédelmi szabályzat abban segít, hogy mindenki számára jól értelmezhető módon segítsenek egymásnak a dolgozók saját, és kollégájuk testi épségét megőrizni, kifejteni, hogy baleset, tűz esetén kit kell hívni, mi a teendő, merre találjuk a menekülési útvonalakat.

A munkavédelmi szabályzat összeállításakor tehát a hozzáértő segítség nem csak a szakmai követelményeknek való megfelelés miatt, és a dolgozók testi épségének megóvása érdekében szükséges, hanem a munkavédelmi hatóság lehetséges ellenőrzése miatt is.

A szabályokat be kell tartani! Avagy a szükséges nem feltétlenül rossz Read More »

Nem esik messze az Alma a fájától

A cég 1976 óta van a köztudatban, élén a már elhunyt Steve Jobs-al, akinek azt gondolom, rengeteget köszönhetnek azok, akik megszállott iPhone rajongók. Egy kis érdekesség, hogy a márkanevet Steve Jobs gyümölcsdiétája ihlette.

Kellett egy jól csengő, vicces, ámde egyszerű név, kapóra jött az A betű az elején, mivel így a céges felsorolásban is előbbre kerülhettek. Így lett tehát az Apple név. Sok évnek el kellett telnie, amíg a mai állapotukat elnyerték ezek a szuper okos, ám rendkívül zárt rendszerrel működő készülékek. Manapság szinte havonta jönnek az új, tovább fejlesztett szériák, így rengeteg választási lehetőségünk van, melyik készülék nyeri el a szívünket. Azonban még mindig sokan ellene, sokan mellette vannak, ám az kétségkívül tagadhatatlan, hogy rendkívül fejlett, okos rendszert kapunk általa. Mivel iphone-t csak az Apple gyárt, androidos készüléket meg szinte az összes gyártó, így az Apple-nek fel kellett kötnie azt a bizonyost, ha le akarja tarolni a piacot.

Előbbi éveken keresztül egyáltalán nem javított hivatalosan iPhone-t, csak és kizárólag cserélte a garanciális hibás készülékeket. Szerencsére ma már számos Apple szerviz áll rendelkezésünkre, ha megsérülne az almánk. Már az összes, akár külső, akár belső meghibásodást képesek megjavítani, viszonylag gyors határidővel, és rendkívül precízen.

Nem esik messze az Alma a fájától Read More »

Milyen a tökéletes kábel?

Már nagyon sok szempontból vezeték nélkül tudjuk élni az életünket, legalábbis számos megoldás született már arra, hogy az érzékeny kábeleket a lehető legjobban ki lehessen váltani a vezeték nélküli kapcsolatokra. Például az usb headset töretlenül végzi évek óta a munkáját vezetés vagy utazás közbeni hűséges segítőként. A manapság felkapott vezeték nélküli fülhallgatókkal is nagyon jól elvannak a sportolók és az utazók.

A zenekedvelőknek viszont például muszáj, hogy a legjobb minőségben, tehát vezetéken keresztül érkezzen a hang, így az egészen komoly fej- és fülhallgatóknak még mindig van vezetéke. A második legtöbbet igénybe vett kábelek a mindenféle töltő kábelek és csatlakozók. Ezeknek a gyakran használt eszközöknek az élettartama sokszor nem túl hosszú, mert a folytonos csavargatás, összegubancolódás és helytelen tárolás nem tesz jót a belül végigfutó vezetékeknek. Szerencsére egyre több új megoldással rukkolnak elő a gyártók, amikkel arra törekednek, hogy minél rugalmasabb és masszívabb anyag vegye körül a fontos vezetékeket. A szilikon változaton belül – ami eleve sokkal strapabíróbb és rugalmasabb, mint a sima műanyag – a szakértők egyrészről a lapos és minél szélesebb kábelekre esküsznek, mert ezek igen ruganyosak, nehezen gubancolódnak és sokáig megtartják a formájukat.

A másik etalonnak számító megoldás pedig a szövettel körbevont kábel. A baseus kábelek között rengeteg változatban lehet találni szövettel védett kábeleket. A szövet anyagát tekintve sokféle lehet, például nylon és textil változat is megtalálható a webshopban, ami viszont szinte mindig közös bennük, az a legérzékenyebb ponton, a töltő fejhez való csatlakozás helyén kialakított szilikon anyagú védő bevonat. A legalapvetőbb vezetékes megoldásokhoz és csatlakoztatásokhoz érdemes beszerezni egyet a színes és strapabíró kábelek közül. 

Milyen a tökéletes kábel? Read More »

A műköröm öröm!

Az utóbbi években nagyon felkapott lett a műkörömépítés a csinos és ápolt kezek kedvelői körében és a kereslet megnövekedése egyértelműen megdobta a kínálatot is. Sokan helyezkednek el a szakmában és köztük jó néhányan szerencsére kivételes kézügyességgel és kreativitással valósítják meg a legvadabb álmainkat is.

Ha te is gondolkodtál már azon, hogy kipróbálod magad ebben a szakmában, de nem feltétlenül vágnál bele rögtön egy hosszabb tanfolyam elvégzésébe, érdemes lehet beszerezni otthonra egy kisebb kisérleti készletet. De ha már annyira komolyan gondoltad a szakmát, hogy be is iratkoztál egy iskolába, végképp érdemes az alap kellékeket és egy jó pár gyönyörű színt, kiegészítőt is beszerezned.

Ha pedig már szakmabeli vagy és otthonosan mozogsz a műkörömépítés területén, szereted az új, vagány és minőségi színeket, akkor látni fogod, hogy a pipereshop.hu-n a legjobb minőségű és árú műköröm kellékek széles kínálatát lehet megtalálni. Válogasd ki magadnak könnyedén a már bevált vagy új, kipróbálásra váró termékeket otthonról vagy a szalonból, így biztosan nem fog kimaradni egyetlen szín vagy kiegészítő sem a beszerzési listádról, hiszen a rendelés közben át tudod nézni a fennálló készletet.

Ha éppenséggel nem műkörmösnek készülsz, de szereted otthon megcsinálni magadnak a körmeidet, akkor is érdemes megnézni a széles kínálatot, hogy minél több hozzád illő színben gyönyörködhess műköröm viselés közben, sőt, otthon az online vásárlás közben a ruhatáradhoz passzoló színárnyalatokat is könnyebb beszerezni.

A műköröm öröm! Read More »

Szeretnél tartós garázst gyorsan és olcsón? Nem lehetetlen… mutatjuk a megoldást!

A kerti tárolás legnépszerűbb megoldása a mobilgarázs, mely könnyen összeszerelhető, adott esetben költöztethető és a kiváló anyaghasználatnak köszönhetően igencsak időtálló. Ebben a bejegyzésben épp ezért erre adunk javaslatot, hiszen nem fogsz találni gyorsabban és olcsóbban megoldható kerti tárolási formát.

Szeretnél tartós garázst gyorsan és olcsón? Nem lehetetlen… mutatjuk a megoldást!

Több éve ezzel foglalkozó gyártó esetében már kifinomult gyártási folyamatok teszik lehetővé azt, hogy minél költséghatékonyabban és gyorsabban készülhessen el álmaink garázsa. Ez abban az esetben is igaz, ha szeretnénk egyedi elképzeléseinket megvalósítani.

De ha csak egy tárolóról van szó, akkor választhatunk a legnépszerűbb típusok közül, az állandó kínálatból. Tartós és szolid megoldást fogunk kapni, a kérdés csupán csak az, hogy mire fogjuk használni? Egy mobilgarázs tökéletes lehet autónk számára is. Így nem kell az időjárásnak kitennünk a járművet, hanem egy fedett és zárt helységben lehet, mely óvja állapotát. Ha pedig nem az autónk, hanem a kerti eszközeink tárolására van szükség akkor egy kisebb, standard modell is tökéletes lehet, mely a tél során megóvhatja az időjárástól ezen eszközeinket.

Egy biztos, a mobil garázsok a leggyorsabban és legolcsóbban elérhető megoldások erre a problémára. A beszerzésükhöz csak arra van szükség, hogy felvegyük a kapcsolatot a gyártóval, akik segítenek benne, hogy mi az optimális választás számunkra. Majd a tervek alapján a garázst elkészítik, és a kész garázst leszállítják és össze is szerelik az általunk választott helyen.

Szeretnél tartós garázst gyorsan és olcsón? Nem lehetetlen… mutatjuk a megoldást! Read More »

A hatékony vezetők legjobb befektetése: optimalizált folyamatok és kommunikáció

Teljesen mindegy, hogy vezető beosztású, vagy tulajdonosi jogkörrel is rendelkező ügyvezető valaki, hiszen tisztában kell lennie vele, hogy a kitűzött célok elérésének egyik leghatékonyabb módja a szervezetfejlesztés. De hogyan is érhetőek el ez? A cégek az egyre növekvő versenyhelyzetből adódóan folyamatosan fejlesztenek és fejlődnek. A vezetők számára nem új információ, hogy a vállalkozás fejlesztése nem merül ki abban, hogy a technológiát és eszközparkot fejlesztik.

Szükség van rá, hogy a megfelelő szakértők segítségével munkatársainkat fejlesszük, így a hatékonyság mellett a cégünk csapatszelleme is jelentősen fejlődni fog. Napjainkban mindenkit érint és nagy problémát jelent cégvezetők számára a munkaerő hiánya és minősége, holott legjobb kollégáink megtartásával tudunk csapatunkon és eredményeinken javítani.

A hatékony vezetők legjobb befektetése: optimalizált folyamatok és kommunikáció

A témakör fontosságával a sokan már tisztában vannak, de manapság a megannyi lehetőség és opció között nehéz kiigazodni. Tapasztalatuk és felkészültségük miatt mi a Kogwheel szakértőit ajánljuk, hiszen a komplex fejlesztési megoldások mellett sok mindenben tudnak tenni szervezetünk és cégünk fejlődésének érdekében. Szakembereik segítségével hatékony csapatmunka alakítható ki, optimalizálható a munkatársak közös munkája és összességében a jobb légkör mellett erősebb csapat is kialakítható.

Interaktív tréningek mellett coaching technikákkal, kompetencia alapú interjú technikákkal, készségfejlesztésekkel tudnak akár a vezetők, akár a beosztottak számára segíteni. A cég életében kulcsszerepet betöltő belső kommunikációt sokrétű tréningekkel tudják fejleszteni, ami manapság a legtöbb szervezet számára jelentős fejlődési lehetőségként tekinthető. Ha szeretnél tenni munkahelyed, vagy céged hatékonyságának fejlődéséért, akkor mindenképpen javaslom, hogy keresd fel a Kogwheel weboldalát és nézz szét megoldásaik között.

A hatékony vezetők legjobb befektetése: optimalizált folyamatok és kommunikáció Read More »

Bejelentkezés nélkül, vagy bejelentkezéssel?

Az elmúlt években egyre több és elterjedtebb a bejelentkezés nélkül látogatható szépségszalon Budapesten, amik könnyű megoldást kínálnak azokra a helyzetekre, amikor hirtelen egy gyors, új frizura kellene vagy éppen felszabadult másfél órád és csak egy frissítő masszázsra vágysz. Az emberek nagy részének nincs sok szabadideje vagy csak random időpontokban van üres járata, így valós problémára reagál ez az üzletág.

Legtöbb esetben a rapid szolgáltatásokért sokkal magasabb árat kell fizetni azonban, mint a jól bevált, klasszikus bejelentkezős budapesti szépségszalonokban. Ráadásul sok esetben aznap találkozol először a fodrásszal, kozmetikussal (legtöbb esetben nem lehet lefoglalni azt a fodrászt például, aki legutóbb olyan jól elvágta a hajad), így nem biztos, hogy a sok ezer forintért azt a minőséget kapod, amihez egy jól bejáratott törzshelyen olcsóbban hozzászoktál.

Többek között ezért is érdemes a rohanós hétköznapok közepette mégis felemelni a telefont és átcsörögni a közeli szalonba egy megfelelő időpontért, ahol jól ismered a minőséget, az árak nem vágnak földhöz és nem egy kapkodós, húsz perces szolgáltatást kapsz a mögötted sorban álló vendégek száma miatt, akiknek még szintén bele kell férniük a napba és az ígért maximum egy órás várakozási időbe. Az idő mindenkinek pénz, de ne felejtsük el, hogy a hagyományos szalonokban előre kiszámított időd van, ami alatt az egyéni konzultációt, a baráti, otthonos hangulatot és a teljes odafigyelést kapod meg egy kevésbé leterhelt szépségiparostól, mint egy futószalagként működő bejelentkezés nélküli helyen. Ha teheted, tervezd meg a szépülések időpontját, törődj magaddal tudatosan és szervezetten és csak a legsürgősebb esetekben vedd igénybe ezeket a bejelentkezés nélküli szolgáltatásokat.

Bejelentkezés nélkül, vagy bejelentkezéssel? Read More »

Weboldal készítés – profi megoldásokkal

Ha profi weboldalt szeretnél, akkor nincs mese meg kell találnod hozzá a megfelelő weboldal fejlesztő csapatot. De ez nem egyszerű kérdés, ezzel már a mi is a több esetben szembesültünk. Ha szeretnéd gyorsan profik által elkésszítetni weboldalad, akkor válaszd az EWK csapatát, akiket itt érsz el: https://egyedi-weboldalkeszites.hu

Weboldal készítés – profi megoldásokkal

Az eddigi projektek közül az utóbbi időben az egyedi weboldal készítők csapatával dolgoztam együtt. Nem csak a gyorsaság, hanem az empátia és a szakértelem volt az, mely az első perctől jelezte számomra, hogy a legjobb kezekbe adtam saját webes projektjeimet. Ezért ajánlom számotokra is.

Mi az amire a weboldal készítésekor ügyelned kell a profi szakemberen kívül?

Nos a legjobb szakember sem tud helyetted vállalkozni. Meg tudja mutatni az embereknek a tartalmaidat. Tud építeni olyan folyamatokat, melyek a korábbiakban elképzelhetetlenek lettek volna. De ha nincsenek rendben a kulisszák mögötti dolgaid, akkor bizony az előadás sikere sem lesz annyira átütő, mint az eltervezed. Ezért Neked is fel kell készülnöd, és mielőtt weboldal projektbe vágnál fontos eltervezned, hogy mit is akarsz pontosan.

Weboldal készítés – profi megoldásokkal Read More »