Ha szívemre teszem a kezem, valahogy gyerekkorom egyik emlékéből fakad, hogy nagyon szeretem a vászonképek világát. Egészen egyszerűen az, hogy nem festményről, de nem is fényképről beszélünk, ad egy nagyon különleges hangulatot ezeknek a képeknek, amik el tudnak bennünket varázsolni. Nem egyszer fordul elő, hogy csak ülök a nappaliban, kortyolgatok egy pohár bort, és merengek a falra akasztott vászonkép részleteiben. Mindamellett, hogy teljesen kikapcsol, és egyfajta meditatív állapotot képes adni számomra, az otthonunkat is szépen díszíti.
Én nem igazán szeretem azokat a képeket, amik valamilyen életeseményt jelölnek a vászonképen. Az számomra fénykép és abban a formában is van helye az életünken. A vászonkép számomra mindig valamilyen tájkép, vagy nevezetes hely, épület. Persze azokat is megértem, akik valamelyik fényképüket szeretnék így látni a falon, és megrendelik abból a vászonkép gyártását, én mégsem szeretem. Valahogy nekem ez túl idegen.
Számomra az egyik legnagyobb kedvenc a Balaton vászonképem mellett egy levendulamezőt ábrázol. Tudjuk, hogy a levendula illata nyugtató hatással van, és valószínű, a kép és az illat miatt a fejemben támadt kép összekapcsolódik, de nekem a kép maga is nyugtató hatással bír. A kép gyönyörű színei, a lila mély árnyalata egyfajta imádatot vált ki belőlem. Nagyon szeretem. Persze ez nem csoda, mert a lakás számtalan pontján megjelenik a levendula motívuma, mert a kedvenc virágom. Mindenki számára csak javasolni tudom, hogy egyszer vegyen egy jó kis levendulás forró fürdőt, és később egy levendula vászonképet is. Mindkettő hihetetlen hatással lesz az életére, ebben biztos vagyok. A kép vizuálisan, a levendula illat pedig lelkileg fog csodálatos élményt teremteni számára.