A kislányom legnagyobb meglepetése

A gyerekek életünk különleges szereplői. Mindig feldobják a család életét, legyen szó saját gyerekről vagy bármilyen más rokonról, aki kicsiként szerepel az életünkben. Én sem hittem el, hogy ha az embernek kislánya születik, akkor az apukát három perc alatt lekenyerezi és szinte mindent el is tud érni nála, még ha azt érzi is a szülő, hogy nem teljesen indokolt vagy épp nem következetes döntés. Mi erre nagyon próbálunk figyelni, és bár így is becsúszik egy-két baki, azért a következetességet nagyon fontos eszköznek tartjuk ahhoz, hogy a gyerekünk jólnevelt legyen majd és kiegyensúlyozott életet élhessen felnőttként is.

Tény, ami tény, hogy azért szeretjük megajándékozni is, és ezt sem úgy kell elképzelni, hogy bármi, amit kiejt a száján már másnapra ott is terem nála, de az biztos, hogy rengeteg játéka van. És most megint gyarapodott eggyel a sor. Mert hát a kislányom minden nap azzal kel, hogy repülő tündér volt a barátnője álmában és szeretné megkeresni. Hát mit ne mondjak, kezdetekben néztünk nagyokat az anyjával, de ma rátalálunk erre a tündérre a leakcioztuk oldalán, úgyhogy gyorsan meg is rendeltük neki, hogy majd valamelyik nap a kertben megtalálhassa.

Lehet, hogy nagyon furcsán hangzik, de az embernek a legjobb, hogy a gyereke mellett újra gyerek lehet. Kereshet repülő tündéreket és más lényeket, írhat levelet a Mikulásnak és a Jézuskának és rajzolhat utat a manóknak a konyhán keresztül, hogy vissza jussanak az otthonukba, amit nem találnak mert letértek az útról. És ez csak egy kis szelete annak, amit együtt tudunk csinálni a gyerekeinkkel. Imádom és mindenkinek csak ajánlani tudom, hogy merjenek egy kicsit megint gyerekek lenni és mesevilágban élni.

Leave a Comment