Egyéb

Bőrülés javítás tartósan

A bőrüléssel szerelt autók komfortérzetéhez semmi sem fogható. Nekem a gyermekkori álmom volt, hogy legyen egy kulturált szép autóm, bőr belsővel. Sajnos ez csak részben valósult meg, mert a kinézett típust nem kaphattam meg csak szövet ülésekkel és belső kárpittal. Sokat gondolkoztam rajta, hogy mi tévő legyek, hiszen mégiscsak az igazán kellemes és igencsak minőségi érzet a bőr belső lenne. A bőrülés mindig is szimbólum volt az autók esetében.

Kényelem, minőség és komfortérzet. Aztán némi hezitálás és gondolkodás után beleástam magam a témába és találkoztam a neten a DF autókárpit csapatával, akik a bőrülés javítás
igazi szakértői. Felkerestem őket és vázaltam az elképzeléseimet, amire gyorsan kaptam javaslatot és egy kedvező ajánlatot is. Tudtam, hogy a témakörben egy profi csapatra van szökségem, akik a megfelelő szakértelemmel tudnak a gépjárművünkön segíteni, annak érdekében, hogy az számomra a megálmdott külsővel rendelkezzen.

Pár egyeztetés után éreztem, hogy jó helyen járok. A munka rövid időn belül elkészült, és pont olyan lett ahogyan szerettem volna.

Bőrülés javítás tartósan

A bőr alapvetően egy strapabíró anyag, mely a kellemes tapintása mellett, nem csak szép és látványos, de tartós is lehet. Viszont, ha nem figyelünk rá oda kellőképpen, vagy, akarva akaratlanul kitesszük a környezet “hatásainak”, úgy mint a hőmérséklet változásnak, páratartalomnak, akkor előbb, vagy utóbb sajnos az állaga romolhat, és könnyebben sérülhet is.

Nézz szét referenciák között és máris tudni fogod, hogy miért velük kell készíttetned bőr belső elemeit kedvenc járművednek. Több évtizedes tapasztalattal rendelkező profi szervizesek dolgoznak a műhelyben, akik a legújabb modellektől a legritkább veteránokig láttak már sok mindent a korábbiakban.

Bőrülés javítás tartósan Read More »

Élmény és egység, ha jól csináljuk

Alapvetően ma már iszonyatosan felkapott témának számít a coaching és a vállalati tréning bármely köre, ami teljesen érthető is, hiszen a folyamatos fejlesztés és a folyamatos tanulás az, ami a lehető legjobban tudja biztosítani akár egy nagyvállalat számára is azt, hogy folyamatosan és egyben gyorsan alkalmazkodni tudjon a megváltozott piaci helyzetekhez. Ez persze ma már jóval kiéleződöttebb verseny, hiszen koránt sem mindegy, hogy az ember a feladatra milyen csapatot választ és szerződtet a millió lehetőség közül a piacról. Bizony, hiszen ma már iszonyatosan sokan állnak sorba az ilyen munkákért, a helyzet azonban az, hogy kifejezett érzék, szakmai tudás és tapasztalat szükséges ahhoz, hogy ennek a feladatellátásnak eredménye is legyen a vállalkozáson belül. Én úgy gondoltam a választásnál, hogy ha egy csapat a csapatépítő feladatát úgy el tudja látni, hogy az emberek lekesek és motiváltak lesznek a csapatépítő tréning után, akkor biztos lehetek benne, hogy a többi feladatot is tökéletesen el tudják látni, így tehát először egy ilyen szolgáltatást vettem igénybe a Kogwheel csapatától.

Nem is kellett csalódnom, sőt, iszonyatosan meglepődtem, hiszen az emberek nem csak lelkesek voltak, hanem áradoztak a csapatépítés napjáról. Én az előző években a kogwheel előtt mindig rendeztem saját csapatépítő napokat, azonban mindegyik iránt ellenállás érződött az emberekben. Nem látták értelmét annak, hogy egy teljes napra kimaradjanak a munkából, amit aztán nekik természetesen pótolni kell, hiszen a feladatukat senki más nem látja el. Nem volt számukra annyi értéke a napnak, mint amennyi feladat többlettel járt, és őszintén azt sem láttam, hogy sokkal jobb vállalati összetartás vagy hatékonyabb közös munka vette volna kezdetét.

Ennek kapcsán pedig azt mondhatom, hogy a kogwheel csapatának napja után az emberek áradoztak a közös élményekről, hogy mennyi mindent megtudtak egymásról, és az is érzékelhető volt, hogy sokkal gyorsabban és egyszerűbben kezdtek az osztályok együtt dolgozni. El nem tudom mondani, hogy azóta is mennyi eredmény köszönhető e csapat munkájának, ami egyrészt persze természetes, hiszen erre kötöttünk szerződést, másrészt viszont ilyen minőségben jól tudom, hogy kincs. Mindenkinek csak ajánlani tudom őket.

Élmény és egység, ha jól csináljuk Read More »

Neked is szükséged lehet rájuk!

Én a férjemmel nem olyan régen döntöttem el azt, hogy bizony az életünk új mederbe tereljük és kilépünk az emeletes házak bűvköréből, saját családot alapítunk, méghozzá nem máshol, mint vidéken, egy kertes ház otthonos hangulatában. Persze nekünk nem igazán volt lehetőség az új építésű ingatlanok árát megfizetni, ezért nem is volt kérdés, hogy egy régebbi házat fogunk megvásárolni és aztán azt újítjuk fel és költözünk be majd ha minden munkálattal végeztünk. Mivel a lakás a sajátunk volt ahol laktunk, és semmiképp sem akartuk eladni, leginkább a kiadásban gondolkodtunk, ezért hála a jó égnek nem sürgetett bennünket semmi, annyi idő állt a rendelkezésünkre, amennyire épp szükség volt, és igazából ez volt az egyik legnagyobb szerencsénk az egész átalakításban, mert természetesen hónapokat csúszott a kivitelező az átadással.

Persze most már mi is pontosan tudjuk, ahogyan beköltöztünk, hogy egy ilyen kertes ház sosem hagy minket munka nélkül. Nem is igazán vagyunk mi ettől megrémülve, sőt, a férjem egyenesen imádja az ilyen barkácsolós feladatokat, arra azonban igen sokáig nem találtam megfelelő megoldást, hogy honnan lehetne számára megfelelő minőségű gépeket és eszközöket szerezni, természetesen nem horror áron. Az egyik barátnőm javaslatára végül felkerestem a fabrikshop.hu csapatát, akik a legjobb barkácsáruház címet nálunk maximális szinten elnyerte. Hihetetlen jó ötleteket és tanácsokat kaptunk ettől a profi csapattól, nem csak az állagmegóvás hanem a praktikus elrendezések és tárolások terén egyaránt. Persze tőlük kaptuk azt az ötletet is, hogy szerezzünk be otthonra egy ipari porszívót. Ezt a döntésünket sem bántuk meg, sőt! Hihetetlen sok esetben vettük már hasznát ennek a szuper kis készüléknek. Igazuk volt, amikor azt javasolták, ki ne hagyjuk.

Neked is szükséged lehet rájuk! Read More »

Hihetetlen szép fürdőszobát kaptunk

Nem olyan régen úgy döntöttünk a férjemmel, hogy a régi fürdőszoba burkolatot, ami még a házzal együtt érkezett hozzánk, amikor megvásároltuk végleg ki szeretnénk törölni az életünkből és még az emlékezetünkből is, és keresgélni kezdtünk egy olyan csapat után, akik a burkolás feladatát nem csak tökéletes profizmussal, hanem modern formában és tökéletes szépséggel és eredménnyel meg tudják oldani. Persze nem volt könnyű dolgunk, hiszen manapság az ember leginkább ajánlások alapján választ szakembereket, nekünk azonban egyetlen ember sem volt, aki segítséget tudott volna nyújtani a témában a környezetünkben.

Persze azért nem keseredtünk el, hiszen a mai modern világban, az internet korában nem gondoltuk volna, hogy ha kellő időt és energiát szánunk rá, akkor ne járnánk eredménnyel, és persze így is lett, hiszen keresgélésünk eredményeképp rátaláltunk a Genezisbau csapatára, akik nem csak a burkolás, de végül a festés feladatát is tökéletes eredménnyel és szépséggel oldották meg részünkre. Azt kell mondjam, hogy nem csak a végeredménnyel vagyunk maximálisan megelégedve a munkájukat tekintve, hanem az egész kivitelezési folyamattal, hiszen még arra is iszonyatosan odafigyeltek, hogy nekem a lehető legkevesebbet kelljen takarítanom a burkolás végén.

Az új fürdőszobánk semmilyen téren nem tükrözi a régit, aminek azt gondolom, hogy a férjemmel együtt mindketten nagyon örülünk, és iszonyatosan modern, gyönyörű formában tükrözi azt a stílust, amit szerettünk volna. Mindenkinek csak ajánlani tudom ezt a kis csapatot, hogy ha tökéletes eredménnyel és biztos folyamatokkal szeretné szembetalálni magát, kétségek és kellemetlen szituációk nélkül. Biztos vagyok benne, hogy aki őket választja minden téren csak biztos és tartós eredményekkel és kellemes tapasztalatokkal fog gazdagodni, így pedig legalább annyira elégedett lesz a végeredménnyel, mint amilyenek mi vagyunk.

Hihetetlen szép fürdőszobát kaptunk Read More »

Az egyik legnagyobb vállalati probléma

Manapság már az ember hihetetlen lehetőségekkel találja szembe magát hogy ha vállalatfejlesztésről vagy vállalati tervezésről, tanácsadásról van szó. Elég csak egy kulcsszó a keresőbe és hihetetlen sok lehetőség tárul elénk, választani azonban már sokkal de sokkal nehezebb ezek közül. Persze az eredmény ettől a választástól függ, úgyhogy az ember megtesz mindent azért, hogy jó döntést hozzon. Én általában ajánlásokat kérek. Felkeresem azokat a partnereket, akiket tudom, hogy megbízható módon meg tudok kérdezni az általa alkalmazott külső partner szolgáltatásiról, és azok mentén indulok el a keresgélés útján. Nekem ez általában hatalmas segítséget szokott jelenteni.

Így találtam rá például a kogwheel csapatára, akik a kommunikációs tréning sorozatukkal felfoghatatlan eredményt értek el nálunk a cégen belül. Mi ugyanis több nemzetiség szülöttjét is az alkalmazottak között tudhatjuk, ami hihetetlen módon színesíti a csapat összetételét, és nagyon sok előnyét látjuk, nem is gondoltunk arra, hogy ennek mondjuk hátránya is lehet a céges működésben, pedig mint kiderült van, vagyis volt. A kommunikáció ugyanis néhány helyen akadozott, pontosabban inkább úgy lehetne mondani, hogy feszültségekkel volt teli, ami nyilván rányomta a bélyegét a vállalati hangulatra és így a csapatmunkára és az összetartásra egyaránt. És egyértelműen azt mondhatom, hogy amióta a Kogwheel csapatával együttműködünk sokkal jobb a vállalaton belül az emberek kapcsolata, a hangulat és hatékonyabb a működést. A szervezet sokkal gyorsabban reagál egy-egy feladatra vagy problémára, és olyan kihívásokat is meg tudnak oldani az egyes osztályok, vagy akár összefogva több osztály, amire ezidáig nem volt példa.

Mindenkinek csak ajánlani tudom ezt a csapatot, mert nálunk nagyvállalati szinten pillanatok alatt olyan eredményeket értek el, ami nem pusztán a hangulatban, hanem bizony eredményben is mérhető volt, folyamatos növekedést és fantasztikus tartalékokat biztosított, vagyis számokban mérhető sikere volt a közös munkának. Biztos vagyok benne, hogy aki őket választja nem fog csalódni sem a közös munkában, sem pedig az eredményekben.

Az egyik legnagyobb vállalati probléma Read More »

Az egészségesebb táplálkozásért

Az ember egészen addig nem igazán foglalkozik az egészségével, még az teljesen rendben van. Valahogy sajnos így vagyunk összerakva, hogy ami kész és természetes dologként előtte áll vagy épp az élete része, azt egészen addig nem tudja igazán fontosnak tartani, amíg fel nem libben a lehetősége annak, hogy elveszíti. Elég csak egy kis időre is korlátozottan kapnia az embernek bármilyen ilyen dologból ahhoz, hogy rájöjjön, a dolgok nem állnak csak úgy a rendelkezésünkre és igenis tennünk kell mindenért, ha máshogy nem, akkor meg kell tudni tartani az életünkben a dolgokat. Gondoljunk csak bele, a gyerek is sokáig veszélyérzet nélkül él, aztán amikor először elesik vagy először elejt valamit, először leesik valahonnan megtanulja, hogy vigyáznia kell magára, csakúgy, mint az első betegség után is megtanulja már egészen gyerekként is az ember, hogy nem szabad kabát vagy sapka nélkül a hidegre menni mert megbetegszünk.

Éppen így voltam ezzel én is sajnos, hiszen az egészségem volt az a láthatatlan kincs, amit sosem értékeltem igazán. Amikor azonban végképp kiürítettem a szervezetem és mindenféle hiánybetegségem kezdett előjönni rájöttem, hogy sokkal jobban oda kell figyelnem magamra, mert ezt más nem teheti meg helyettem. Nem tud figyelni más arra, hogy elég vizet igyak, mint ahogyan arra sincs ráhatása senkinek sem, hogy mennyit vagy éppen mit eszek és hogy annak milyen összetétele és tápanyagtartalma van. Én sajnos eljutottam odáig, hogy nem azért kellett étrendet tartanom mert fogyni akartam, hanem mert muszáj volt visszatankolni a szervezetembe számtalan nyomelemet és vitamint.

Így kerültem kapcsolatba a halak világával, és lett kedvencem a fogasfilé, amit én személy szerint már csakis az oceanfood oldaláról rendelek meg, hiszen gyorsan, jó áron és hihetetlen kényelmesen tudok így igazán minőségi alapanyaghoz jutni, hogy az tán a konyhában valami új csoda készülhessen, ami már nem csak finom, de nagyon egészséges is egyben.

Az egészségesebb táplálkozásért Read More »

Legnagyobb vágyam válik valóra

Én már gyerek koromban is mindig arról álmodtam, hogy a fővárosban fogok élni, ott fogok dolgozni, és minden lehetséges alkalommal a Margit sziget és a körút köveit fogom taposni, hiszen nagyon megtetszett gyerekként Budapest és minden lehetőség amit kínál az itt lakók számára. A sétáló utcák, a kis hangulatos éttermek, a rakpart szépsége és a színházak mind-mind arra sarkalltak, hogy ott hagyjam a vidék unalmas és lehetőségektől mentes környékét és Pestet válasszam. Sokáig nem volt erre lehetőségem, hiszen először össze kellett szednem a megfelelő tőkét, mert a családom nem volt olyan anyagi helyzetben hogy a lakhatásomat segíteni tudja anyagilag, ezért a főiskolát vidéken végeztem el, állást azonban már Budapesten kerestem.

Viszonylag rövid időn belül sikerült is munkát találnom, de rögtön arcon is vágott a nagy feladat, mi szerint vagy egy kisebb albérlet vagy egy kiadó szoba budapest környékén szükséges számomra, hiszen minden nap négy órát utazni a munkahelyre és haza már nem lett volna megoldható még csak rövid távon sem. Rögtön szembesültem azonban azzal is, hogy nagyon meg kell válogatnia az embernek hogy kikkel áll szóba ilyen téren, hiszen volt olyan ingatlanos iroda, akik nem hogy megfelelő lakást nem tudtak mutatni számomra, de úgy éreztem, hogy csak az időmet rabolják.

Ekkor kerültem azonban kapcsolatba a kiadoszobabudapest.hu csapatával egy nagyon jó barátom ajánlása alapján, és szinte azonnal tudtam, hogy a lehető legjobb helyre kerültem, hiszen rengeteg kiadó szoba volt a honlapjukon is már ami felkeltette az érdeklődésem, de miután egyeztettünk, és elmondtam az igényeimet, még jobb ajánlatokat tudtak mutatni számomra. Tudtam, hogy velük meg fogom tudni találni a tökéletes választást, és így is lett. Az új munkahelyem közelében egy méretben is tökéletes, világos szobát sikerült választanom, ahol az ott lakók nem csak hogy szimpatikusak, de lassan azt is mondhatom, hogy olyan jó barátok lettünk, mint ha már a gyerekkorunkat is együtt töltöttük volna, kevesebb mint egy év leforgása alatt.

Így tehát azt javaslom, hogy ha valaki kiadó szoba után nézelődik Budapest területén, mindenképpen vegye fel ezzel a lelkiismeretes és iszonyatosan kedves csapattal a kapcsolatot, mert biztos vagyok benne, hogy náluk jobban senki sem fog tudni segítséget nyújtani számára.

Legnagyobb vágyam válik valóra Read More »

A telefonom igényei alapján

Nem tudom, hogy ki milyen módon választja ki, hogy milyen típusú telefont használ, tudom, hogy sokan azt gondolják, hogy ha valakinek iphone készüléke van, akkor biztosan a státusz szimbóluma és a jelképei miatt használja, na és persze divatból, ám én erre maximálisan rácáfolok, hiszen én csak egyetlen dolog miatt használom, mert a munkám során hihetetlen nagy segítség, hogy a mac gépem és az iphone készülékem ilyen iszonyat gyorsan kommunikál egymással, akár képről, akár bármilyen egyéb jegyzetről vagy adatról legyen szó. Iszonyatosan imádom ezt a fajta kényelmet. Ha csinálok egy képet igazság szerint már pár másodperc múlva nem csak a telefonomon, hanem a gépemen is meg tudom nézni és szerkeszteni is tudom, ami hihetetlen sok idő és energia megspórolását jelenti számomra.

Van persze hátránya is annak, hogy az ember ezekkel a készülékkel dolgozik, hogy iszonyatosan kényesek. Még a mac gépem nem is annyira, de az iphone telefonom iszonyatosan figyelem igényes, hiszen hogy ha csak véletlen egy kicsit is leejtem, akkor már biztos hogy törik a kijelző, bármilyen kijelzővédő fóliát használok is, az akkumulátora nem bírja a nagy meleget de a nagy hideget sem, nem mindegy, hogy a kocsiba hova helyezem a telefon tartót, mert túl melegszik vagy kifagy, szóval iszonyatosan oda kell rá figyelni, és az is biztos, hogy kell mellé egy tökéletes és megbízható iphone szerviz, ami valljuk meg őszintén, nem igazán található minden sarokban.

Hála a jó égnek én az egyik ismerősöm által megismertem a https://expertmobil.hu/ szerviz csapatot, és tudtam, már az első találkozásunk után, hogy többé nem lesz olyan problémám, amit ők ne tudnának nekem orvosolni. Tökéletes szakmai tudással rendelkeznek, lelkiismeretes munkát végeznek, és soha sem fordult elő hogy bárki panaszkodott volna rájuk, mindig csak elégedett ügyfeleket hallok a szervizben is. Mindenkinek csak ajánlani tudom őket.

A telefonom igényei alapján Read More »

A nagypapám kedvence

Amikor elkezdődött a korlátozások időszaka a nagyszüleim hihetetlen módon megrémültek, hogy egyrészt hogyan fogják tudni beszerezni a dolgokat a boltból, gyógyszertárból, másrészt pedig hogyan fogják tudni a tavaszi munkálatokat ellátni a kertben, ha nem tudnak sem eszközt beszerezni sem pedig speciális boltokba menni. Nemrég költöztek vidékre pont azért, hogy a kertben tudjanak tevékenykedni, és ez lenne az első szezon, amit úgy igazán végig is tudnának csinálni, mert már nem kell a felújítással bajlódni és az építkezés munkálataira figyelni. Most pedig mi kértük meg őket, hogy tényleg ne menjenek sehova, mert nagyon féltjük őket.

Ennek kapcsán elkezdtünk nézelődni a neten és olyan dolgokat kezdtünk el keresni, amit nagyon jól tudnának használni, nem csak a kerti munkák során, de a konyhában vagy bárhol a házban ha úgy hozza a szükség. Találtunk is sok mindent, de azt gondoltuk, hogy megkérdezzük őket ezekről a termékekről mielőtt megrendelnénk őket az extrembazar oldaláról. Meglepődve tapasztaltuk, hogy tényleg mindegyik termék nagyon megtetszett nekik. Egyikre sem mondták, hogy ne tudnák használni, vagy ne lenne rá szükségük, sőt, mindegyik nagyon tetszett nekik.

El is kezdte érdekelni őket, hogy hogyan lehet ezen az oldalon keresni és rendelni, de a keresés megtanulásánál tovább nem jutottak, ami nem is baj, mert szeretnénk ezekkel a termékekkel mi ellátni őket, hiszen már idősek, szeretnénk gondoskodni róluk, ha már ennyire sokat kaptunk tőlük gyerekkorunkban. Így aztán most az a metódus, hogy ők megnézik mit szeretnének rendelni, mi pedig megrendeljük nekik. Ez a tökéletes munkamegosztás. Hihetetlen egyébként, hogy ennyi évesen megtanultak számítógépet kezelni, weboldalakra keresni és termékeket böngészni. Hihetetlen büszke vagyok rájuk.

A nagypapám kedvence Read More »

Egészséges és finom

Nem is olyan régen arra lettem figyelmes, hogy nagyon fáradékony vagyok, és az átlagosnál bizony sokkal ingerlékenyebb is. Régen maga voltam a megtestesült türelem, de ez mára nem mondható el egyáltalán. A gyerekeim és a munkahelyemen a kollégák is pillanatok alatt fel tudnak sajnos bosszantani bármivel, ami korábban rám igazán nem volt jellemző. Persze én is, mint mindenki ilyen helyzetben arra gondoltam, hogy szükségem lenne egy kis pihenésre, amit meg is tettem, de akkor sem lett jobban. A vérképem azonban választ adott mindenre. Rengeteg vitaminból hiány volt a szervezetemben. El kellett tehát kezdenem nem csak többet pihenni, de rendszeresen jó minőségű és nem a gyorsétteremből rendelt ételeket és italokat is fogyasztanom.

Így kerültem kapcsolatban a https://simigyumolcsle.hu/ termékeivel, amik már első ízlelésre megnyugtattak. Nagyon féltem ugyanis, hogy innentől kényszerrel kell majd fogyasztanom dolgokat, és az egész életem már csak arról fog szólni, hogy egészségesen táplálkozzak és egészséges leveket fogyasszak. Ez azonban koránt sem ekkora teher, most már látom. A simigyümölcslevek például már egy alapvető vitamin mennyiséget biztosítanak a szervezetem számára, ráadásul úgy, hogy mindeközben nagyon finomak is. A kedvencem az almalé 5l ami egészen elegendő mennyiség és ráadásul hihetetlen finom is. Száz százalékos, és nem tartalmaz sem hozzáadott cukrot, sem tartósítószert, csak a finom alma ízt. Imádom. Ezen túl pedig lehet náluk még számtalan dolgot kapni, ami hihetetlen jótékony hatással van az ember szervezetére. Rendelésük nagyon könnyű, gyorsan és egyszerűen az otthonunkban találjuk bármelyik gyümölcslevüket. Nekem nem is kellett több, meggyőztek és azt gondolom, hogy hosszú távon is csak az ő termékeiket fogom használni, mert már bizonyítottak és bízom a minőségükben. Szépen lassan pedig a vitaminhiányom is rendeződik. A kedélyállapotom már most sokkal jobb és a türelmem is kezd visszaállni. Figyeljünk oda magunkra, mert rengeteg dolog múlik azon, hogy milyen tápanyagot adunk a szervezetünknek.

Egészséges és finom Read More »